A RÁKOSI DIKTATÚRÁBAN
A második világháborút követő években új arculatot kellett találni az ünnepnek, mivel a Horthy-korszak kiemelten kezelte a jeles napot, és a koalíciós kormány élesen elhatárolódott politikai elődjétől. Olyan hangok is megszólaltak, hogy az ünnep hagyományait nem érdemes folytatni, ennek ellenére a felújított Szabadság hidat 1946-ban augusztus 20-án adták át, és ezzel mégiscsak elkezdték „használni” az ünnepet. Kezdetben a körmenet is folytatódott, igaz az ország vezetői már kevésbé képviseltették magukat, publicitása is kisebb volt, mint korábban.
Gyökeres váltás a diktatúra kiépülésével, 1948-ban következett be. Az ünnep ezen újabb fejezete csak részben jelentet törést, mert a régi elemek közül többet is felhasználtak, csak a külsőségeket alakították át.
Megmaradt a tisztavatás, de a Ludovika Akadémia helyett a Honvéd Kossuth Akadémia növendékeit avatták fel. Megtartották a tűzijátékot is, ezen felül bábszínház, kultúrműsor, díszelőadás és hasonló mulatság szórakoztatta a népet. A körmenet viszont a kommunizmus berendezkedése után, a Bach-korszakhoz hasonlóan, ismét tiltólistára került, ezúttal negyven évre.
Az ünnepnek természetesen új nevet adtak. Addig Szent István napnak hívták leggyakrabban augusztus 20-át. Először lekopott a szent kifejezés, majd 1948-ban megszületett az új kenyér ünnepe elnevezés, mint központilag előírt szóhasználat. A kifejezést azonban hamar felváltotta egy újabb elnevezés, az alkotmány ünnepe. 1949. augusztus 20-án lépett életbe ugyanis az alkotmány, az elkövetkező években pedig ez a kifejezés dominált.
Az ötvenes évek elején a programok megrövidültek, csak termelési versenyekről és lelkes sztahanovistákról adott hírt a korabeli sajtó. A tűzijáték is elmaradt, helyette a Gellért-hegyen csak tábortűz volt. Viszont a korszak vívmánya a kitüntetés-adományozás – művészeknek, népművelőknek –, amely ma is létezik. A kommunisták tehát szakítottak a múlttal, de az ünnep továbbra is a hatalom birtokosainak identitását szimbolizálta.
