A MONARCHIA IDEJÉN
A 19. század végén - a francia forradalom mintájára - igény merült fel magyar nemzeti ünnep megalapítására. Hosszas parlamenti vita indult, amely március 15. és augusztus 20. körül forgott. Az utóbbit ellenzői az esemény katolikus jellege miatt alkalmatlannak tartották a soknemzetiségű és vegyes felekezetű ország egységének kifejezésére. Végül 1891-ben mégiscsak nyertesként került ki augusztus 20-a, amit munkaszüneti napnak, korabeli elnevezéssel norma-napnak minősítették. A fent említett okok azonban megakadályozták, hogy általánosan elfogadott ünnep alakuljon ki, hiszen a körmenet elsősorban a katolikusok körében volt népszerű.
A vasúthálózat bővítésével párhuzamosan vidékről akár több százezren is a fővárosba érkeztek, a budai várat ellepték az ünnepi viseletbe öltözött emberek.
Hasonló azonban nem mondható el a Bécsben székelő uralkodóról, aki nem vett részt a körmeneten. Ez alól kivételt jelentett az 1917-es háborús év, amikor az utolsó magyar király, IV. Károly a menet élén vonult.
A körmenethez kapcsolódó új, érdekes jelenség is felütötte a fejét, mégpedig a budapesti vásárlás: a városba érkező tömeg a körmenet után az utcákat rótta, hogy különféle portékákat vásároljon. Az újságokban megjelentek a „Szent István-napi vásár” hirdetések, az üzletek pedig teli polcokkal várták a látogatókat. Ez a vásárlási láz egészen az 1940-es évek végéig kitartott, csak a Rákosi-rendszerben szűnt meg.
Ugyancsak a Monarchia végén bukkant fel újra egy elfelejtett szokás, az aratóünnep. Miniszteri kezdeményezésre elevenítették fel a néphagyományt, amely ekkor még nem kapcsolódott össze augusztus 20-val. Az új kenyér jelenléte csak fél évszázad múlva vált meghatározóvá.
